Alfamasszázs -ultratone

 2010.06.11. 11:15

Az alfamasszázs tulajdonképpen felturbózott infraszauna. Bekennek egy kis krémmel (en fahéjasat szoktam kérni), elméletileg tekercselnének is, de én mindig 80fokos meleget kérek, ott meg úgy érzem rámég, szóval a tekercset ki szoktam hagyni. És így bekenve-tekercselve befekszel egy kapszulába. A fejed kinnvan, és finom légáramlat fújja, ami jóval elviselhetőbbé teszi, ráadásul a kapszula alsó része gyöngéden massziroz. És kiírja, hány kalóriát égettél el, ami tök jó! (Persze a szám viszonylagos, súly alapján számol, és még más alapján, mert ebben a melegben kevesebb kalóriát égettem el egy százassal, mert ugye alapból melegebb van, szóval izgalmas lenne tundi mi alapján számol még a súlyon kívűl)

Viszont ilyen melegben köszönöm szépen nem kérek belőle, így ultratone kezelésre cseréltem, ami izomstimuláló, tappancsokat tesznek rád, amik izomösszehúzódást generálnak. Ha jó erősen csinálják, klassz izomlázat is lehet tőle kapni.

Most egy darabig nem fogok mérni, mert jön a vörös korszak, fél kilónyi vizet tartogat plusszban a szervezetem, lesz több is, majd menstruáció után mérek. Á, úgyse bírom ki :)

 

 

Címkék: alfamasszázs ultratone

Második alkalom - hidrokolon

 2010.06.09. 17:31

Az első alkalom nem volt kellemes, de kellemetlen sem.

A másodiknál elég durva nagy darabok jöttek ki belőlem, és rengeteg, rengeteg nyák. A nyák olyan csillószerű ragadós dolog, ami a "dugókat" csinálja, főleg tejtermékek és húsok fogyasztásával "termeljük" őket.

És volt egy elég kellemetlen volt amikor a bélrendszer úgy gondolta, hogy ő ezt nem igazán akarja "kiadni", és reagált.

De sokkal könnyebb lettem, és úgy éreztem utána, hogy kilyukad a gyomrom, olyan éhes vagyok, pedig sok köze nincs a két dolognak egymáshoz (najó van, de nem így).

 

Címkék: méregtelenítés hidrokolon

Étrend

 2010.06.07. 19:29

Ezt az étrendet javasolták nekem, gondoltam megosztom :)
Előszöris a legfontosabb: a SPARban vegyél lenmagolajat és minden reggel igyál meg 1 evőkanálnyit!!!Ez nagon fontos!Nem finom de túlélhető :D

Reggeli:2dl gyümölcsös joghurt+30gramm natúr zabpehely

Tízórai:Tonhalas szendvics puffasztott rizsre kenve vagy magvas barna kenyérre

Ebéd:150-200gramm csirkemell vagy pulykamell de lehet panír nélküli hal is.Bármilyen+120gramm rizs/héjában főtt burgonya

Uzsonna:250gramm zsírszegény túró+édesítőszer+mehet bele pár szem eper vagy vmilyen aktuális gyümölcs

Vacsora: 120gramm hal vagy csirkemell,sok sok salátával(fejessaláta,paprika,paradicsom,uborka,olivabogyó,mozarella sajt)

Címkék: egészség diéta étrend

Mérek!

 2010.06.07. 14:10

Megtaláltam a centit :)

Mérleg: 108,6 kg (-2,7)

Mell: 123 (+3??)

Derék: 112 (0)

Csípő: 130 (-1)

Comb: 73 (0)

Címkék: mérés

Negyedik mérés, hidrokolon

 2010.06.03. 09:20

Most sajnos csak súlyt tudok írni, mert a bébim, vagy az apukája elkavarta a mérőszalagot.

A súlyom 109 kg kereken.

Igazából jó lenne, ha így szépen lassan bandukolna lefelé, csak menjen már.

Szemmel látható változás nincs, de majd lesz :)

Amint megtalálom a centit, mérek!

Ja, tegnap voltam hidrokolon terápián, semmit sem éreztem, valószínű,mert annyi minden van bennem. A doki szerint is, mondta, hogy másból 3-4 alkalommal nem jön ennyi minden. Kb 20 deka "cucc" távozott, ami nem tűnik soknak, de ha úgy nézzük, hogy ennyivel kevesebb méreganyag van a szervezetemben, és pár alkalom után lejön az évek óta ott rostokló salakanyag, és így könnyebben végigmegy rajtam a kaja, és nem heti egyszer fogom a nagydolgom végezni, tök jó.

Ja, technikai infó: a vastagbél 1.5 méter, és hat és fél centis átmérője van.

 

Címkék: mérés hidrokolon

586 kalória

 2010.05.22. 12:10

Ennyit mért tegnap az alfamasszázs szerkezet, hogy elégettem. Ez piszok kevés, ha egy kiló fogyáshoz 7000 kcalt számolunk, és nagyon sok ahhoz, hogy ez kb 2 óra kardiónak felel meg.

Viszont a mérlegre muszáj volt ráállnom reggel. 109,6 kilót mutatott, viszont hmm..két napja nem volt székletem. Ja, június elején megyek hidrokolon terápiára, nem fogyókúrás, hanem méregtelenítés jelleggel. Majd arról is beszámolok.

Címkék: alfamasszázs

Bünöző

 2010.05.20. 21:01

Születésnapom alkalmával tegnap megettem 2 szelet csokitortát, meg ma egyet, és még fogok még egyet, szóval az ezen a héten esedékes fogyás valószínűleg elmarad.

Cserébe június másodikán lesz a következő nagy, centis mérés, bár valószínűleg közben fogok mérlegelni.

Ejj, demilyen vagyok :))

A torta finom volt :))

 

Címkék: bűnöző

Azért nem tegnap mértem, mert menstruálok, és ilyenkor nagyon köti a szervezet a vizet. Még mindig megvan, ennek ellenére látható az eredmény:

10 nap alatt

Mérleg: 109,8 (-1.5 kg  )

Mell: 117,5 (-2.5)

Derék: 109 (-3)

Csípő: 128 (-3)

Comb: 73 (0)

 

Azt hiszem ezt a diétát egy hónapnál többet fogom művelni :))

Címkék: diéta szénhidrátszegény zsírbontás alfamasszázs rádiófrekvenciás

Az alfamasszázs gyakorlatilag felturbózott infraszauna. 40 percig fő a testem egy 75 fokos kapszulában. A gép számolása szerint ez kb 430 kalóriát éget el, meg persze vesztek egy csomó vizet is.

Amiért megéri, hogy már a második kezelés után finom puha lesz a bőröm.

Heti 2-3 kezelés lenne az ideális, egyre van keret. Remélem elég lesz.

 

A rádiófrekvenciás zsírbontás a képen látható módon működik, sajnos nem az egész testre hat, csak bizonyos testrészekre csinálják, engem a hasam zavar, szóval ott.

Kb háromnegyed óráig lazítják és kioldják a zsírszövet egy részét, és utána fél óra alatt levezetik a nyirokrendszeren keresztül.

A masszázs és a zsírbontás miatt is marha sokat kell inni. A másik ok, amiért sokat kell inni, hogy elkezdtem a béltisztítást.

Anyagi és egészségügyi okokból a Colon Cleanset meg az Acai Bogyó kombót választottam. Bármi más is jó, a lényeg, hogy legyen benne indiai utimaghéj. Gyakorlatilag minden ilyen béltisztító cuccban ilyen van, csak a tálalás más.

És minimum 3x eszek, szénhidrátszegény étrendet követve.

A következő mérés összehasonlításokkal 17.-én lesz.

 

Régen nem írtam, közbejött egy vírusos hasmenés, és egyéb nyalánkság. Az apidexin kúrát befejezettnek tekintem. 1 hónap.

Mérleg: 111.3 kg (-1.6 kg)

Mell: 120 (-2.5)

Derék: 112 (-1.2)

Csípő: 131 (-2)

Comb: 73 (-5)

Bár mint fogyókúrás szer nagyon nem érte meg, rengeteg pozitiv mellékhatása volt, úgyhogy arra a döntésre jutottam, hogy heti egyszer szedni fogom.

Következő fogyókúrás módszer az alfamasszázs rádióhullámos zsírbontással kombinálva.

Címkék: rádióhullám apidexin zsírbontás alfamasszázs

Második mérés

 2010.04.10. 11:25

Pár napja ittvan anyukám, ami annyit jelent, hogy eszek. De nem ám egészséges kajákat, mint szoktam, hanem milánóit..és nem kevés mennyiségben, minden kaja után kidurranva pihegek (tegnap egy TÁLat használt tányérként.. bevágtam)

ENNEK ellenére, a mai mérés 111,8at mutatott. Mármint kilóban a mérleg. Kerek egy kilóval kevesebbet, mint egy hete. Igazán még ez is lehet víz, szóval tényleges eredményt egy hónap múlva fogok tudni, de úgysem bírnám ki, hogy addig nem mérek.

 

Lássuk:

Mell: 123 (+0.5??)

Derék: 113 (-0.2)

Csipő: 129 (-4)

Comb: 77 (-1)

Tehát az első hét zárása -1.1 kg, és kb -4 centi.

 

Címkék: fogyókúra apidexin

Mellékhatások

 2010.04.06. 13:29

Ma negyedik napja szedem az Apidexint. Nem bírtam ki, ma is ráálltam a mérlegre, 110,5 kilót mutatott. 5 napja három és fél kilóval több volt. Lehet, hogy ez mind víz???

Nem is ezért írok, hanem azért, hogy leírjak néhány mellékhatást.

1. Régen sem voltam frigid.. de kezdek megint nimfománságra hajazni :D valószínűleg az alhasi "vérbőség" miatt lehet, mindenesetre khm :))

2. Az alacsony vérnyomásom ellenére sosem voltam kávés, mert bealudtam a kávétól. Ebben a bigyibogyóban van koffein, viszont egész nap pörget. Sok túlsúlyos ember ismeri szerintem azt, hogy fáradt, meg nehezen mozog, ez az érzés elmúlt, aminek nagyon örülök.

3. Már írtam, hogy egy hete nem szálldos semmi a szemem előtt az alacsony vérnyomás miatt, nagyon örülök neki :D

Kicsit ritkítani fogok a bejegyzéseken, mert annyira nincs sokmindent írnom, esetleg ha van valakinek kérdése, arra szívesen válaszolok. Úgy gondolom, hogy 10.-én fogok mérni (centivel), meg 2-3 naponta kilót, ami mondjuk elég lenne heti egyszer, de úgysem bírom ki.

 

Címkék: fogyókúra apidexin

Apidexin 3

 2010.04.05. 14:23

Tegnap is fehérjeturmixot reggeliztem, de tettem bele zabot is. Szórványosan ettem, sokszor keveset, két szelet sonkáskenyér némi sajttal, két banán, meg egy almas, és kb egy liter csirkehúsleves leve. Olyan szomjas voltam, hogy még vizet is ittam, pedig ez nálam nagy szó.

Ma reggel ráálltam a mérlegre, 111,8 kilót mutatott. Ez nem azt jelenti, hogy fogytam, víz is lehet, de azért örülök.

 

Apidexin vs Apidex

 2010.04.04. 11:06

Mi is van az apidexben?

Egy aktív összetevőt tartalmaz, amit Phentermine Hydrochloride-nak hívnak.

Mi van az apidexinben?

Fucoxanthin,Razberi-K,Guggul EZ 10, Evodiamin, Forslean, LipolideSC, InfinergyDiCaffiane Malate, Bioperine

Részletesebben..

 Ebből egyedül a guggul hat ismerősnek, azt hiszem azt testépítők is használják, utánagugliztam, ezt talaltam róla a builder oldalán.

Fucoxanthinnak utánajárva nincs rá konrét bizonyíték, de az állatkísérletek során súlycsökkentő hatást láttak. Mindamellett egy tonna fogyókúrás tablettában van, a lényeg, hogy ártani nem árt, mert állítólag az inzulint is segít belőni.

Razberi-K: ez is sok testépítő cuccban benne van. A megkötött zsír "bontásában" segít.

Evodiamin: itt megint a builder.hu rántott ki a tudatlanságból. Itt a link. Ettől nagyobb a testhőmérséklet.

Forslean: Testépítőknek ismerős lehet az efedrin, na ez hasonló folyamatokat indít el, csak nem olyan egészségtelen.

LipolideSC: ahogy a neve is mutatja, gondolom valami zsírégető cucc.

DiCaffianeMalate: gondolom valami koffeines cucc, ettől pörgök :)

Bioperine: szintén testépítők használják, feketebors kivonat, ami növeli a tápanyagok felszívódását.

Ja, és holnap mérek!!!

Apidexin 2

 2010.04.04. 10:32

Az első nap étrendje.

Fehérjeturmix-al kezdtem a napot, mert nem eszek húst, a fehérje meg kell. Jó sok vizzel hígitottam, mellé megettem egy banánt. Napközben még ettem egy répát, egy szelet kenyeret vajjal es sonkával, egy zsömlét a kenyérhez hasonlóan. A napot csirkehúsleves levével fejeztem be, de azt rögtön két jénai tányérral.

Mellékhatások: szájszárazság, de ez csak jó, mert legalább iszom, kb négy litert vedeltem.

(Elméletileg 20 kilónként 1 liter plusszt kellene amúgy is inni, én eddig napi max fél litert ittam).

Szintén jó pont a vérnyomás emelkedés, tegnap abszolut nem voltak a szemem előtt az alacsony vérnyomás miatt repkedő szöszök.

Több energiám volt, bár egy kicsit éreztem a fejem, fájni nem fájt.

Az egyetlen negatív mellékhatás (az állandó wcre járáson kívűl), hogy nem tudtam elaludni. Ez azért furcsa, mert meg kellett állapítanom, hogy a bébi születése után én bármikor bárhol képes voltam elaludni. Szóval nagynehezen elaludtam, erre felebresztett a férjem, és utána már nem tudtam visszaaludni.

Majd leragadt a szemem, amíg be nem vettem a mai adagot, most jó.

Most ennyi, de tervezek egy bejegyzést, amiben megnézem mi van az adipexben meg mi az adipexinben.

 

Címkék: fogyókúra apidexin

Apidexin 1

 2010.04.03. 11:47

Szülés után nemhogy leadtam volna a kilókat de jöttek. Ezt a blogot súlyeltüntető próbálkozásaimnak hoztam létre. Kilóról kilóra, centiről centire.

 

Első próbálkozás: Apidexin + a 72 órás haverja.

Kezdő súly: 112, 9
 

Mell: 122,5

Derek: 113,2

Csipő: 133

Comb: 78

Hogy mit eszek, iszok, azt is leírom.

Ez nem csodabogyó, mozogni is kell mellette, sajnos engem a dieta+mozgas nem inditott meg most a súlycsökkenés csodás lejtőjén..

Szóval Heti 1x 1.5 óra intenzív torna (nem egyedül csinálom, szóval lazsálás nincs), alkalmankként 2. A torna megnevezése "mélyizom torna".

 

Pár szót azért még leírnék így elsőre. Az apidexin meg fogja emelni a vérnyomásom, ami tök jó lenne, mert nagyon alacsony. Egyszer már lefogytam 90 napossal 40 kilót, amit terhességemig csodálatosan tartottam. Most nem jött be a 90 napos, a mediterrán, az alga, és a rubin réka féle diéta. A vérképem csodás, a pajzsmirigyem, minden rendben, a dokim értetlenül áll az eset előtt, adott lindaxat, valami x-el kezdődő gyógyszert (ami a zsir felszivodasat akadalyozza, ami szamomra hatastalan, mert nem eszek zsiros eteleket), szóval 3 havonta fizetek neki 10 rugót, de nem tud mit csinálni.

Meguntam.

Nem hiszem, hogy ez csodabogyó lenne, viszont a fogyást muszáj megindítani, és remélem, hogy ez megteszi. Mozogni kell mellette, és nem szabad enni. A legcinkesebb pont az ivás, mert nem iszok túl sokat. Na ezután fogok.

 

Címkék: fogyókúra apidexin

süti beállítások módosítása